Amióta hazatértem, én csak ámulok-bámulok, milyen sok kultúrprogrammal kényezteti lakóit a főváros. Nagyon örülök, hogy bizonyos események immár sok-sok éves történetre tekintenek vissza, s az emberek igénye és érdeklődése úgy hozta, hogy továbbra is van létjogosultságuk.

Ilyen például a MittelCinemaFest, az olasz filmfesztivál. Elképesztőnek tartom akár azt, hogy filmeket az olasz premierrel egy időben képesek Magyarországra hozni, s nagyon örülök, hogy továbbra is megvan a lehetőség, hogy utána beszélgetésre hívjanak egy-egy színészt, rendezőt, írót. Michele Sità már régóta közelebb hozza a közönséghez az olasz filmeket, hiszen nem csak röviden bemutatja őket, de néhány lényegretörő meglátásával mintegy nevel minket a filmtudományok területén.

Bevallom, én sokszor úgy választok filmet, hogy ismerem a rendező, író vagy színész munkásságát, jónak találom és érdekel, mi újat tud felmutatni. Ez vitt tegnap is a moziba. Marco Bellocchio háta mögött immár több, mint 50 év filmművészet áll, szerepe az olasz mozi életében letagadhatatlan. Igazából teljesen véletlenül játszotta be az internet a Fai bei sogni (Álmodj szépeket) című film előzetesét, de én rögtön elhatároztam, hogy meg akarom nézni. Sosem gondoltam volna, hogy a fesztivál műsorra tűzi, hiszen Olaszországban is csak néhány napja fut.

Engem az fogott meg az első perctől, ahogyan először bemutatták az édesanya és a kisgyermek kapcsolatát, majd azt a mérhetetlen fájdalmat, amit a kisfiú akkor érzett, amikor édesanyja meghalt. Végig az volt az érzésem, mert a kisfiú, majd később a férfi is ezt vetítette felénk, hogy az anyai szeretet határtalan. Ahogyan múlnak az évek, megkopnak az emlékek, hajlamosak vagyunk csak a szépet látni, elszáll az egy-egy árulkodó jel. Az igazság gyakran az orrunk előtt van, de mi nem vagyunk képesek meglátni. Nagyon fájdalmas a pillanat, amikor a férfi rádöbben, hogy az elmúlt években általa felmagasztalt asszony, az ő édesanyja megadta magát. Ezt ő értelmezheti úgy, hogy végül a félelem nagyobb volt, mint a szeretete, de jelenthet bármi mást is. Például, hogy az anya megspórolta neki a szenvedést. Számomra nem egyenlő a tette az anyai szeretet hiányával, nem feltétlenül hiszem, hogy önzés hajtotta.

Szeretem az ilyen filmeket, amik elgondolkoztatnak, melyek megnyitnak. Nem kell, hogy ugyanarra gondolj, mint a legjobb barátnőd vagy éppen esküdt ellenséged. Csak elgondolkozol, erős érzelmek kavalkádját éled át, rácsodálkozol, hogy jé, én nem így tettem, döntöttem volna. Vajon mi vezérelhette az anyukát, az apukát a tetteikben, s mibe kapaszkodott a kisfiú, aki fiatalemberré, majd felnőtt férfivé vált. Úgy érzem, Bellocchio ismét egy remek filmmel rukkolt elő és nagyon örülök, hogy Budapest ennyi lehetőséget nyújt, hogy az olasz közösségek, legyen, akik maguk olaszok, legyen, akik Olaszországban éltek és akik a nyelvet tanulják, barátságos közegben összegyűlhetnek és ezt a csodás kultúrát élvezhetik.