Bevallom, mindig is nagyon szerettem Egert. Amikor 2014-ben hazalátogattunk Magyarországra, akkor is idejöttünk családostul nyaralni. Mivel akkor végigjártuk a leghíresebb látványosságokat, például a fürdőt, minaretet és a várat, sőt kisvonatoztunk is, ezúttal jó szívvel fogadtam bennfentesek ajánlásait.

Ilyen volt a Palacsintavár. Egyik barátom már felhívta rá a figyelmet, hogy érdemes kipróbálni a palacsintakölteményeket, s természetesen jelnek vettem, amikor a városnéző sétánk közepén belebotlottunk a helybe. Ám ez az élmény váratott még magára egy kicsit, mivel hétfőn nincsenek nyitva és 12 órakor kezdik meg a műszakot. Mi pedig aznap igen korán jártunk arra, mert nyitásra a Varázstoronyhoz akartunk érni, amely Kajla pecsétpont. Az út odáig nem alakult zökkenőmentesen. Pontosan a Palacsintavárral szemben van egy kis ajándékbolt, melynek kirakata előtt gyermekem nem tudott csukott szemmel elmenni. Egyszer csak felkiáltott:

• Anya, nézd, milyen szép kapa! Én ilyet szeretnék! Nekem kell ez a kapa!

Első hallásra nem igazán értettem, hogyan lehet kapát vásárolni Eger belvárosában. Az sem volt világos, mi lehet benne annyira szép, az meg aztán végképp nem, hogy válthatja be valaki az egy darab ajándéktárgy az utazáson kártyáját egy kapára, amikor otthon van már egy. Kisfiam nem tágított, de nézzem meg, mert ez valami gyönyörű. Így nem volt mit tenni, elkísértem és megláttam a valóban szépen megfaragott fa sétabotot. Erről viszont csak nehezen tudtam meggyőzni a lurkót. Mint ahogyan arról is, hogy még ne lőjjük el a vásárlás lehetőségét, lehet, hogy találunk egy sokkal jobb és érdekesebb játékot. Rá öt percre ki is nézett (bár a kapa nem veszített a világ legjobb ajándéka címből) egy nyílpuskát, aminek biztosan van valami sokkal szakszerűbb neve, de én elfelejtettem. Erről is sikerült meggyőznöm, hogy kivárunk még, biztos ami biztos alapon. Végre eljutottunk olyan utcákra, ahol nem árulnak semmit, s néhány kanyar után megérkeztünk a Varázstoronyba. Nagyon izgatottak voltunk, mert imádjuk a csillagvizsgálókat, a Budapesti Planetáriumba rendszeresen jártunk, amíg be nem zárták. Mivel én előtte az Uránia Csillagvizsgáló Csillagászati Szabadegyetemének előadásait is követtem, a planetáriumban már ismerős voltam, nem beszélve a padovai Specola-ról, amit kifejezetten imádok. Életem egyik legérdekfeszítőbb csillagászati foglalkozását ott élhettem át.

Annak ellenére, hogy mekkora kedvvel és lendülettel (nyitásra elkészülni és elgyalogolni egy gyerekkel, úgyhogy mindenki reggelizett és prezentábilisan nézett ki), a látogatás majdnem az elején jelentős károkat szenvedett. Szeretek mindenre felkészülni, ezért előzetesen átvizsgáltam a hely honlapját, s megállapítottam, hogy van lehetőség részt venni planetáriumi előadásokon, vetítéseken. Mivel az információ azonban nem jött át, hogy melyik műsor mikor van, gondoltam, érdeklődöm a pénztárban. Bár ne tettem volna! Már a Kajla útlevél is felborzolta a kedélyeket (egyébként az útlevéllel gyerekek ingyen léphetnek be), de amikor feltettem a kérdésemet, teljesen kibillentettem a komfortzónájából a hölgyet. A válasz az volt, hogy most ment fel egy 40-fős diákcsoport. Nem igazán tudtam ezzel mit kezdeni, minden igyekezetem ellenére nem sikerült értelmezni a választ, és szerencsétlenségemre továbbérdeklődtem. Kicsi gyereknek megfelelő-e, kérek rá jegyet, hasonlók. Neki fogalma sincs arról, hogy megfelel-e kicsi gyereknek, illetve a jegyet odafent kell megvenni. Úgy éreztem, érdemes lenne mihamarabb továbbállni, mert a türelmem borzasztóan a végén járt, így már csak fizetni akartam. Nem nagy címlettel, erre azt az udvarias választ kaptam, hogy számoljam ki, mert nála nincs váltópénz. Miután kiürítettem a pénztárcámat (kártyával nem lehet fizetni), végre bejutottunk a tudás birodalmába. Végigsüvítettünk a kiállításon, felkapaszkodtunk a 6. emeletre, meghallgattuk az előadást, amit elég nehezen értettünk a maszk miatt, majd a látogatás záróakkordjaként megtekintettük a camera obscura-t. Ez egy optikai eszköz, amely az általa létrehozott képet egy fehér asztalra vetíti. Így körbenézhettünk a városban. A fiú, aki a bemutatót tartotta, érthetően és szakszerűen adta elő a tudnivalókat, szemléltetve a működési elvet. Nem csoda, hogy ez az élmény volt a meghatározó a programokban és kicsit megmentette a helyzetet.

Egri utazásunk utolsó napján még ellátogattunk Szilvásváradra. Régóta vágytam már ide vissza, utóljára osztálykiránduláson jártam arra. Természetesen nem maradhatott ki a Ménesudvar, az új lovas aréna sem, főleg, hogy család szinten kapcsolódunk a lovagláshoz. A kocsikiállítás kifejezetten tetszett, mindnyájan kiválasztottuk a számunkra legszebb kocsikat. Az istállóban rögtön felfigyeltünk egy Pluto nevű lóra, amit aztán felülmúltak a csikók, amelyek kint ácsorogtak anyjukkal az udvaron. A filmvetítés során további érdekességeket tudtunk meg a lipicai ménes életéről, valamint magáról a fajtáról. Szilvásváradon is számos élmény várja a gyerekeket, túraútvonal a Fátyol-vízeséshez vagy éppen erdei vonatozás, mindenki talál olyan lehetőséget, amelyet szívesen kipróbálna.

Mindig nagyon szívesen térek vissza Egerbe. Szeretek az utcáin sétálgatni, leülni és kávézni egy jót. Egyes részein olyan, mintha egy csepp Itáliát kapnék Magyarország e szép csücskében. Még egy tipp: Ha valami mennyei finomságra vágytok, továbbajánlom a Palacsintavárat. Ahogyan visszaemlékszem az ízekre, hirtelen az jut eszembe... Jön mostanság felénk valaki Egerből? Hozna nekem egy rumos-dejóst csokikrémmel???