Ma reggel folytatódott a hétfőn megkezdődött özönvízszerű eső. Megállás nélkül. Rákészültünk, állig beöltözve léptünk ki a kapun. Mire mindent magunkra kényszerítettünk, elment az idő. És már megint rohanni kellett. Bevallom, amióta visszatértünk Magyarországra, úgy érzem, mintha űznének, hajtanának. Állandóan futnom kell valahová. Képtelen vagyok felvenni ezt az egészségtelen életritmust. Sajnos a kapunkon percekig kilépni sem tudunk, mert az autók süvítenek mellettünk, utána is úgy szaladunk ki, mintha aknamezőn lépkednénk.  

Annak ellenére, hogy az utcákon mindenhol bokáig ér a víz, gyalog megyünk az iskolába, mert autóval nem tudnék utána hazajönni. Hiába van autóm, bár pont ilyenkor nincs is, egyszerűen utána be kellene állnom egy órák hosszat tartó dugóba, ezért inkább mindenhová lábon közlekedünk. Szegény gyereken lóg a hátizsák, rajtam további, az iskolába elengedhetetlen, noha ritkán vagy soha nem használt eszköz, s így egyensúlyozunk a tócsákból összeálló tengereken és a sűrű esőben. Siettetem, pedig nem akarom.

Már majdnem célba érünk, én éppen egy anyukát üdvözlök, amikor észreveszem, hogy a kisfiam sehol, mert leesett a csúszós lépcsőn. Felpakolom a párkányra a cuccokat, mert tudom, hogy elő kellene venni a maszkokat. Én még valahogy a fejemre húzom, de a gyerekre sehogyan sem tudom rá adni a sapka miatt. Nem baj, nekik még az udvaron nem kötelező, csak a szülőknek. Bemegyünk, várjuk, hogy megmérjék a lázunkat. Az enyém szokás szerint mérhetetlen, teljesen lefagyott a kezem, mire beértünk. És akkor a gyerekemé is. Mert a száz éves hőmérő minden reggel eljátssza azt, hogy nem működik. Mellékesen közlik velünk, hogy most már a gyerekre is kell maszk, amint belép az iskola területére. Kissé morogva köszönöm meg a tájékoztatást, mert úgy vélem, ilyen újabb információkat illene kiküldeni levélben is. Le kell vennem róla a sapkát, hogy ráhúzzam a maszkot. Kint, az esőben és szélben. Semmi baj. Megyünk tovább. Most arra kell figyelnem, hogy a maszk miatt nehogy megint lezúgjon a kőlépcsőn a gyerek, akinek ugyan csak testsúlyának 2%-át szabadna cipelni a hátán, de gondolom, minden szülő szembesült a ténnyel ez év elején, hogy bizonyos tantárgyakból öt különböző könyv van, amit mind egyszerre kell használni....

És amikor már úgy érezzük, célba értünk... Nem, még mindig nem. Odalent is vár egy emberke, hogy megmérje a gyerek lázát. A fiam közli, hogy most nem ér rá búcsúölelésre, mert mindjárt csöngetnek és el fog késni. Őszintén? Nem érdekel. Odahúzom magamhoz és megölelem, megpuszilom. Bemegy, a fejére céloznak a hőmérővel. Kérem, hogy ne. Kilöknek az ajtón, de eleget tesznek a kérésemnek, a csuklóján kezdik mérni a hőmérsékletet. Kezdik, mert percekig tart, megint nem működik a hőmérő. Az ablakon keresztül figyelem a fiamat, azt a kicsit, aki egyedül áll a folyosón, szenvednek a hőmérőzéssel, egy mosolyt sem kap, aztán még elküldik fertőtleníteni a kezét, de nem érti elsőre... Lóg rajta a sok cucc, végre előbukkan egy tanár, aki legalább megigazítja a vállán a tornazsákot, mert még a maszkon keresztül is látszik az én kétségbeesett szemem. Tényleg így kell belöknöm a gyerekemet az iskolába? Aki ezek után teljesítsen, kapjon jó jegyet, koncentráljon, majd délután órákon keresztül írja a házi feladatát? Küldöm ezt a szál rózsát minden egyedülálló szülőnek. Kitartást! Reméljük, hamarosan újra felragyog a nap!

Latin-Amerika nem a szomszédban van. Hosszú a repülőút, a jegy sokba kerül, s nyilván senki nem szívesen repüli át a fél világot, hogy néhány nap múlva visszaforduljon. Nagyon nem mindegy, hogyan telnek a hetek, amelyeket arra szánunk, hogy megismerjünk egy latin-amerikai országot. Lássuk, hogyan érdemes kiválasztani az időpontot! 

• Én először mindig az adott ország éghajlatát veszem górcső alá. Bevallom, én szeretek elmenekülni a nagy hidegek elől. Ezért olyan átmeneti időszakot választok szívesen, amikor itthon még kemény tél van, míg például Mexikóban már kellemesen süt a nap. Március egy ilyen hónap. A legtöbb latin-amerikai országban az esős és száraz időszakok váltakoznak. Egy évtizedes mexikói tapasztalataim során gyakran láttam, mire képes az eső és a vihar, esetleg egy hurrikán. Tavaly megéltem mind a száraz, mind az esős időszakot Costa Rica-ban, eláztam az esőerdőben, s őszintén szólva nem bántam, de elég sok negatív kihatása volt. Valóban Guanacaste tartomány strandjai szebbek ilyenkor, mert egy kis zöld is szorul beléjük, de eső után a kék lagúna inkább sáros pocsolyára emlékeztet, mint türkizkék vízre, Peruban pedig a Szivárványhegy teljesen élvezhetetlen, ha nem száraz az idő. Az időpont választásakor valamennyire már tisztában kell lenni a programmal, hogy átlássátok, az időjárási tényezők milyen mértékben befolyásolják.

• Kultúra: Szeretem magamba szippantani a kultúrát. Amíg Mexikóban éltem, rendszeresen megünnepeltük a napfordulókat és nap-éj egyenlőségeket valamelyik piramisnál. Ha valaki ilyen jellegű tapasztalattal szeretne gazdagodni, az általános tájékozódás után érdemes a szerint időpontot választani, hogy mi az a kultúrális élmény, amellyel mindenképpen gazdagodni szeretne. Lehet ez a függetlenség napja, a halottak napja vagy a húsvéti Nagyhét is.

• Jegyárak: Az egyik leglényegesebb szempont, hiszen mint minden úticél esetében, itt is beszélünk főszezonról és nem főszezonról. Természetesen amikor mindenki szabadságra megy, azaz nyáron, a repjegyek az egekben vannak. A tavasz ebből a szempontból is remek választás, jó áron juthatunk a repülés élményéhez.

Ebben a Facebook csoportban további hasznos információkkal találkozhatsz. Valamint látogass el a honlapomra is!

Mindig hangsúlyozom, mennyire fontos annak az országnak, illetve népnek a kultúráját megismerni, amelynek nyelvét tanulod. Következzen 5 ötlet, hogy észrevétlenül, élményszerűen fejleszthessétek a nyelvi ismereteiteket.  

1: KULTÚRINTÉZETEK: Budapesten a Kultúrintézetek széles programkínálattal várják az érdeklődőket. Ezen kívül saját könyvtáruk is van. Én nagyon sokat jártam az Olasz Kultúrintézetbe, mert moziestektől kezdve irodalmi felolvasásokon és koncerteken át színi előadásig mindenfélét szerveznek. Most kicsit messzebb lakom, de ha megtehetem, szívesen elmegyek. Valamint minden évben megrendezésre kerül az Olasz Filmfesztivál. A spanyol nyelvű Cervantes Intézet sem marad le mögöttük. Számos rendezvényen vettem már részt, valamint ők ugyanúgy megmutatják a spanyol nyelvű mozi kiemelkedő alkotásait. A Goethe Intézet tartja a frontot a német világában, náluk kevesebb a hírverés, de nagyon jó műhelymunkákat, workshop-okat is szerveznek. 

2: Zene, filmek: A zenehallgatás az egyik legjobb módszer. Vasalás, főzés közben, teljesen mindegy, a lényeg, hogy a fülünk szokja az idegen nyelv hangzását. És ki ne szeretné a filmeket? Manapság rengeteg helyen nézhetjük meg más országok filmjeit, akár felirattal vagy anélkül. Ezek az élő nyelvet tükrözik, valamint az egyes népek életstílusát, mentalitását.

3: Könyvek: A könyvek ugyanúgy elrepítenek minket távoli és nem annyira távoli helyekre. Viszont ezúttal a szöveget is látjuk, így javítjuk a helyesírásunkat, bővítjük a szókincsünket, bonyolultabb nyelvtani szerkezeteket gyakorolhatunk. És szerintem kifejezetten menő, hogy rá tudjuk vágni egy szerző nevét, ha megkérdezik, kitől olvasunk szívesen az adott nyelv irodalmában. Illetve olvashattok útikönyveket is. Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam A VARÁZSLATOS COSTA RICA című könyvemet (Klikkelj a linkre, ha érdekel)

4: Gasztronómia: Újabb élvezet! Naná, kipróbálni a tipikus ételeket. Elmehetünk étterembe, de akár főzőtanfolyamra is beiratkozhatunk! 

5: Hírek: Fontos, hogy valamilyen szinten tájékozottak legyünk az adott országban zajló eseményeket illetően. Egy bizonyos szint felett már nem csak az írott sajtó, hanem a TV-hírek is remek gyakorlás, hiszen ott viszonylag gyors tempóban, de kiváló stílusban beszélnek.

+ 1: Szerezzetek külföldi barátokat! Például Magyarországra került külföldi fiatalok nagyon hálásak, ha egy kicsit felkarolják őket. Sokszor hiányzik nekik az otthonuk, néha csak jól esik nekik egy ölelés, a törődés. Én nagyon jó barátokra leltem szerte a világban, s ezért különösen hálás vagyok.

2006-ban kerültem először Mexikóba, aztán 2007-ben visszatértem immár munkalehetőséggel a zsebemben. Tíz évig tanítottam németet ebben a távoli országban. Egy kis nyelviskolában kezdtem, majd igen hamar bejutottam egy német kultúrintézetbe, aztán pedig az ország egyik legjobb magániskolájának querétaro-i intézményébe. Mindkét helyen folytattam a munkát egyszerre, mert így sok év tapasztalatot gyűjthettem a modern nyelvoktatás terén. Amikor megszületett a kisfiam, létrejött a babamama tanfolyam, majd a bölcsis csoport, mivel Mexikóban nincs gyes és gyed, s csak így tudtam elérni, hogy a gyermekem jöhessen velem dolgozni. 

A kultúrintézetben egy német nő lett a főnököm, akinek pontos elképzelései voltak a tanításról. Miután leadtam az életrajzomat a recepción, még aznap felhívott és megbeszéltünk egy személyes találkozót, majd egy próbaórát. Annak kapcsán átvettünk néhány alapszabályt, amihez tartanunk kellett magunkat. Például, hogy először mindig németül magyarázunk el mindent, s ha többszöri nekifutásra sem sikerül megértenünk egymást a diákokkal, akkor folyamodhatunk az anyanyelvhez. Ez pontosan az ellenkezője a Magyarországon alkalmazott módszereknek, miszerint fordítsunk le mindent, sőt a fordítás a legfőbb gyakorlási eszköz. Én ezzel nem értek egyet, hiszen nagyon sokszor nem szerencsés fordítgatni, mert a saját anyanyelvünk amúgy is nagyban befolyásolja az idegen nyelvi használatot, nem beszélve arról, ha példának okáért az elöljárószót úgy akarom kiválasztani, ahogyan a magyarban tenném. Saját magamnak állítok csapdát. Én mindig annak a híve voltam, hogy az adott szót, illetve kifejezést minél több szövegkörnyezetben kell megismertetni a tanulóval. A nyelvet nem fordítani (hacsak nem szakfordító az illető), hanem érezni kell. Megismerni a kultúrát, felvenni a mentalitást legalábbis, amíg éppen használatban van a nyelv.

Amikor egészen kicsi gyermekekkel foglalkoztam (1,5-3 éves), mindig kihangsúlyoztam az anyanyelv fejlesztésének fontosságát. Azt lényeges kiemelni, hogy az idegen nyelv elsajátítása nagyban függ az anyanyelv helyes ismeretétől. A másik adottság ezekben a csoportokban az volt, hogy esélyem sem volt fordítgatni nekik, hiszen spanyolul is még csak akkor tanultak. Módszertanom alapja az volt, hogyan tanuljuk az anyanyelvet és azt próbáltam leképezni a bölcsis csoportban. Egész nap németül kommunikáltunk, a gyerekek kiegyensúlyozottak voltak, boldogan vetették bele magukat a Morgenkreis (reggeli kör) mondókáiba, énekeibe, aztán a kézműves foglalkozásba. Az udvaron együtt étkeztünk, közben elsajátíthatták a gyümölcsök, zöldségek neveit, majd népi játékokat a szabad levegőn. Volt egy kis saját kertünk is, majd szabad játékkal zártuk a fél napos időszakokat. 

Én úgy vélem, meg kell találni a helyes egyensúlyt a fordítás kérdésében. Valaki megkérdezte, mi van, ha nem ért meg pontosan mindent. Én mindig nyitott vagyok kérdésekre. Nincs olyan szint vagy szöveg, ahol ne kérdezném meg, minden világos-e? És igen, használunk szótárfüzetet, amiben leírjuk az új szavakat (bizonyos kortól felfelé ajánlom csak), szövegkörnyezetbe helyezve. Ahhoz, hogy egy új szó rögzüljön, annak általában nyolcvanszor kell elhangoznia. Én rengetegszer megismétlem az adott kifejezést, de nem csak a szót, hanem rögtön szövegkörnyezetbe, mondatba helyezve. Sokat változott a világ, egyre több helyen egynyelvű már a nyelvvizsga is. Én lassan húsz éve tettem le a spanyol nyelvvizsgát Hamburgban, s már akkor rengeteg külföldi élt az észak-német metropoliszban. Ezért kétnyelvű megmérettetést nem volt érdemes tartani, mert a résztvevők jelentős részének gondot okozott volna a fordítási feladat.   

Ismeritek a zöld toll módszert? Nekem egyik barátnőm már tavaly mesélt róla, s nagyon megtetszett. Az a lényege, hogy nem a hibákat emeljük ki pirossal, hanem például a kiemelkedően jól sikerült, legszebb betűt zölddel. 

Úgy érzem, a gyerekek nagyon könnyen elbizonytalanodnak a képességeikben, főleg mivel egyfolytában hajtja őket valaki. Egyre több ismeretanyag, millió különóra, most pedig mindehhez csapódik az általános bizonytalanság. Napi szinten valami új dolog történik, amihez nekik alkalmazkodniuk kell. Ez egyfelől jó, hiszen ezt is meg kell tanulniuk, másfelől sok kicsin látom a zavarodottságot, a fáradtságot. Valljuk be, ha minket szülőket leszív ez a helyzet, mit várunk a diákoktól? Szerintem nagyon fontos lenne egy kicsit ápolni a lelküket és a zöld toll módszer remek lehetőség arra, hogy megmutassuk, igenis képesek mindenre, csak akarni kell. Mi egyébként tudatosan döntöttünk úgy, hogy kisfiamat elsőben semmilyen különórára nem járatjuk, s másodikban is csak saját kérésére. Eddig ilyen nem érkezett felénk, mivel ő olyan típus, akinek szüksége van az én-időre, leülni szöszmötölni, dolgozni valami saját alkotáson. Ez tölti fel, nyugtatja meg, ha ezt elveszem tőle, úgy érzem, kibillentem az egyensúlyából.  

Nemrégiben elkezdtem leveleket írni a kisfiamnak. Az egyikből választottam nektek egy részletet, amely idevág:

Drága Kisfiam!

... Egyik reggel a saját szobámban készülődtem, amikor arra lettem figyelmes, hogy a válaszaimat utánzod. Ekkor csavartam egyet a mondataimon és ilyen kijelentéseket tettem: 

• Ügyes vagyok!
• Jólelkű vagyok!
• Meg tudom csinálni!
• Minden lehetséges!
• Bátor vagyok!

Te lelkesen lemásoltad, hangoztattad a fentieket. Talán azt hitted, ez még a játék része, de lehet, hogy egyszerűen jól esett magadtól hallani, mire vagy képes és mitől vagy különleges. Minden reggel ilyen mantrákkal kellene indítani a napot.

Ölel szerető anyukád

Szeptember hava Latin-Amerika jelentős részén ünnepsorozatokat jelent. Számos ország zászlójuk színeibe öltözik, hiszen függetlenedésük évfordulóját ünnepelik. Ez évben sajnos másként, de szívükben ugyanúgy. Én most szeretnék a mexikói függetlenségi napról úgy mesélni, ahogyan emlékeimben él.

Már szeptember elején feldíszítik az utcákat. Querétaro-ban először szeptember 12-én az indián táncosok (concheros) ünnepe kezdődik a Santa Cruz templomban, amely a belváros legmagasabb pontján található. Az éjszakai rituálé során a résztvevők megtisztulnak, a zene és ritmus hatására, felajánlások útján felkészülnek, hogy befogadják a nap energiáit. 13-án Querétaro nyolcsávos útját, a Zaragoza-t lezárják, majd mint egy vízesés ömlik alá az indián táncosok tömege, s vonul végig a belváros utcáin, míg fel nem kapaszkodik újra a Sangremal dombjára. A Santa Cruz templom előtt aztán éjszakába menően táncolnak, amelyet az elkövetkező két napban is folytatnak.    

Táncukban fontos, hogy mindig kört alkossanak, valamint a négy égtáj és a világegyetem hat iránya felé tett üdvözléssel engedélyt kérnek és kapnak, hogy a táncos része lehessen a bolygó és a kozmosz ritmusának.

Querétaro kulcsszerepet játszott a függetlenségi háborúban, ugyanis az összeesküvők ott szövögették terveiket Miguel Hidalgo, valamint a város vezetője, a Corregidor, José Miguel Dominguez és felesége, a Corregidora, azaz Josefa Ortíz de Dominguez irányításával. Ugyan az összeesküvést lefülelték, a Corregidora még értesíteni tudta Hidalgo-t és Allende-t, akiknek sikerült megszervezni a fegyveres felkelést. A Corregidora emlékét máig őrzik, őt tartják a mexikói haza anyjának (Madre de la Patria Mexicana). Hagyományosan szeptember 15-én az egész ország területén felcsendül a kiáltás, azaz a Grito, amelyben éltetik mindazokat, akiknek szerepük volt a függetlenség kivívásában. A legenda szerint 1810-ben Dolores településén Miguel Hidalgo és társai összehívták a népet, hogy Hidalgo lázító beszédével útjára indítsa a tömeget, s kirobbantsa a háborút. Hosszú évek küzdelme után, 1821-ben Mexikó függetleníteni tudta magát a spanyol koronától.

Szeptember 16-án hivatalos ünnepnap jelzi ezt a kiemelkedően fontos évfordulót. Tipikus ételek kerülnek az asztalra, a gyerekek és akár a felnőttek is népviseletet öltenek, valamint rengeteg program közül választhatnak. 

Vajon miért mondják azt, hogy Costa Rica a tűz földje? Tudtátok, hogy területének több mint a fele zöld? Vagy azt, hogy a fél Magyarország nagyságú országban 500 000 faj él, azaz a világ állat- és növényvilágának 6%-a fellelhető? 

Csodálatos strandok, izgalmas esőerdők, tűzokádó vulkánok, kedves emberek. Mindez Costa Rica.

És miért nincs hadserege? Mivel tud kitűnni a világ kávétermesztésében, ha annak csupán 1%-át adja? 

Valóban Costa Rica- ról általában kedveset tudunk. Nem áll sem a történelem, sem a mindennapi történések középpontjában. Először is mit jelent az, hogy Costa Rica? A gazdag part. Kicsit fura megnevezés, ha belegondolunk, hogy ez a föld azért maradhatott meg a spanyol uralom alatt a periférián, mert igazából annyira nem vonzotta a spanyolokat. Semmijük nem volt, ami igazán kellett volna nekik. 

Én mégis úgy vélem, hogy megérdemli a figyelmet. Ezért írtam meg A varázslatos Costa Rica című könyvemet, amelyben többet között a fenti kérdésekre ugyancsak választ kaphattok. Nem egy szokványos útikönyv: hasznos információk, útleírások mellett a mi saját kalandjainkról is olvashattok. 

Megragadom az alkalmat, hogy meghívjalak titeket a könyv virtuális bemutatójára, amely szeptember 7-én 20:30 órakor lesz élő videóban a Facebook oldalon! Kövessetek, lájkoljatok, hogy mindig időben értesüljetek az újdonságokról! PURA VIDA! (És ez vajon mit jelent?)

Búcsúzunk a nyártól. Más volt, mint az eddig megszokott, de megpróbáltunk minden jó dolgot kihozni belőle. Sokat kirándultunk Magyarországon, új helyeket ismertünk meg, régiekre visszatértünk. Az utolsó héten több ízben a Dunakanyarban jártunk. Ellátogattunk Zebegénybe, Nagymarosra és Szentendrére. 

Zebegénybe a Mahart hajóval mentünk igazán nagyvonalú díjszabása miatt (felnőtt: 500 forint, gyerek Kajlával: ingyenes). Igaz, roskadásig megtelt a vízi jármű, azért ha az ember nagyon akarta, meg tudta tartani a távolságot. Zebegény egy tüneményes kis település, könnyen bejárható. Sétánkat a helyi cukrászdában kezdtük. Emlékszem még, amikor Olaszországban éltem és egyszerűen sehová nem tudtunk úgy elmenni, hogy az első hely, ahová betévedtünk, ne a helyi bár legyen, mert már a fél órás úton is kitikkad az igazi olasz egy jó kávéra. A mennyei sütemény és a bitangerős eszpresszó után elindultunk felfedezni a látnivalókat. Percekig gyönyörködtünk a Havas Boldogasszony-templomot építészetében és csodaszép freskóiban.

Utána céltalanul csavarogni kezdtünk, míg meg nem pillantottunk egy felfelé vezető utat. Megcsodáltuk az Országzászlót és az azt körülvevő emlékművet, felmásztunk a Kós Károly- kilátóba és a Kálváriadombon keresztül újra leereszkedtünk a faluba. Még csatangoltunk egy darabig az utcákon, szépen rendezett kertekből merítettünk inspirációt és eljutottunk a Hétlyukú hídig.

Zebegény emellett számos további látnivalóval szolgál múzeumok és kastély formájában, de mi inkább a természetet választottuk, levonultunk a Duna partjára, hogy megebédeljünk és élvezzük a látványt.

Két nappal később Nagymaros volt az úticélunk. Nagymaros egyetemista korom óta egy régi barátom nevével fonódik össze. Külön örülök, hogy sikerült összefutnunk ilyen festői környezetben, miután legutóljára személyesen a tíz éve találkoztunk. Ahhoz, hogy teljes legyen a gyermeki élmény, Visegrádról komppal mentünk át. Ezt a kisfiam nagyon értékelte és kifejezetten kalandosnak tartotta. Mivel aznap igazi kánikula volt, nem csoda, hogy rögtön a szabadstrandon kezdtünk. Hihetetlen, hogy a Dunakanyarban szinte a tengerparton érezhettük magunkat, homokos part és sok strandoló fogadott minket.

Jól megérdemelt ebédünket a sokak által ajánlott Piknik Manufaktúrában fogyasztottuk el. Közvetlenül az étterem mellett található a tengeri játszótér, ezért összekötöttük a kellemest a hasznossal, a várakozás önfeledt játékkal telt.

Természetesen nem hagyhattuk ki a Sakura Cukrászdát sem, amit szintén többen dícsértek. Fantasztikus kínálat, kellemes környezet és remek kiszolgálás. Nagymaroson ugyan csak rövid ideig tartózkodtunk, s ezért kimaradt a városnézés, de érdemes akár egy hétvégére is kiruccanni vagy egy romantikus hétvégét ott tölteni.

Utolsó állomásunk a Dunakanyarban a nyári szünet kicsengését hozta magával. Szentendrére szaladtunk át, hogy részt vegyünk a Szentendre éjjel nappal nyitva nevű fesztivál néhány programján. Otthon tüzetesen átvizsgáltuk a füzetet, s egy városnéző túra mellett döntöttünk, amely Fahéj és Marcipán, a két szentendrei cica köré fonódott. Sajnos igencsak látszott, hogy a vírus okozta helyzet miatt megcsappant a szokásos látogatók száma, ez erre az eseményre is kihatott, de a közreműködők ennek ellenére is rendkívül színvonalas gyerekprogramot hoztak össze. Kézműveskedéssel kezdtünk, először kirakót, majd kitűzőt gyárthattak a gyerekek. Aztán elindultunk a körsétánkra, Bori, a vezetőnk pedig lelkesen mesélt mindenféle érdekességet a városról.

A Bükkös pataktól a Dunához mentünk, néhány perc és fénykép erejéig pihentünk egyet a napozóágyakban, majd felmentünk a Templomdombra és végül a Szamárhegyre. A nagy meleg ellenére is nagyon élveztük a helyszíneket, kitartásunkat pedig siker koronázta, amikor rábukkantunk a cicákra. Miután a bevásárlóutcára visszaértünk, jöhetett a szokásos lángos, majd desszertként a Szentendrén kihagyhatatlan fagylalt.

A Dunakanyar tényleg pompás úticél gyerekkel vagy anélkül, egy napos kirándulásra vagy romantikus hétvége erejéig. Számos látnivalóval, gyönyörű tájakkal dicsekedhet. Visegrád, Nagymaros, Szentendre vagy Zebegény. Teljesen mindegy, nem lehet melléfogni, mindenképpen nagyszerű élmény!

Bevallom, sosem jártam a Tisza- tónál egészen ez év júliusáig, amikor egyik barátnőm meghívott, hogy nyaraljunk ott a családjával. Jól esett elképzelni, hogy a karantén után, miután kútba esett a latin-amerikai körutunk, azért mégis lesz valamilyen üdülés. És mivel szeretek új helyeket felfedezni, azonnal igent mondtam.

Tiszafüred volt a központi állomásunk. A szállásunknak saját stégje volt, esténként remekül lehetett üldögélni és elveszni a táj szépségében, de sajnos tíz percnél nem tovább, mert a környéken óriási szúnyog- invázió csapott le a gyanútlan emberekre. Valami hihetetlen intelligensek lehettek, mert sem a riasztóspray, sem a zárt öltözék nem riasztotta vissza őket.

Az egyik Kajla- pecsétgyűjtő hely a Tisza-tavi Ökocentrum. Öt napos tartózkodásunk alatt mindössze egy esős napot ígértek, ami jól jött, mert felfrissítette a forró levegőt. Mi aznap ezért inkább megejtettük az Ökocentrum meglátogatását. Alaposan végigjártuk a kiállító termeket, megcsodáltuk az építészetét, a kilátóban pedig külön örültem, hogy hála a remek kialakításnak, még egy tériszonnyal küzdő ember is könnyen mozog és gyönyörködik a tájban. A teraszon Szűcsné Négyesi Éva gyönyörű tájképeit lehetett megtekinteni. 

Utána még bejártuk a szabad téri látnivalókat, s csónakos kirándulásra indultunk. Esőben talán még szebbnek bizonyult a Tisza- tavi élővilág, a cseppek pedig minket nem zavartak, hiszen minden csónak fedett volt.

A Tisza- tó rengeteg kikapcsolódási lehetőséget biztosít. Körbe lehet biciklizni, hiszen most már több mint 60 km kerékpárút áll a sportolók rendelkezésére. Lehet nagyokat sétálgatni, horgászni, motorcsónakkal felfedezni a tavat, de még a folyót is, valamint nagy kánikula idején hívogató a Szabadstrand és a közelben lévő Kalandpark.

Ez volt az első alkalom, hogy a Tisza- tónál jártunk, de biztosan nem az utolsó. A legközelebbi lehetne esetleg egy a folyón ringatozó lakóhajó. Elnéztem a gyerekeket, akik egész nap kint játszanak a Tisza mellett, este pedig az édesapjuk értük jön motorcsónakkal. Mindegyik egészségesnek és végtelenül boldognak tűnt. Nem véletlen, hogy az embereknek szükségük van a természetre, ne zárjuk ki azt, csak, hogy a négy fal között unatkozzunk vagy egy irreális világba bújhassunk. Amíg megtehetjük, élvezzük ki a természet adta szépségeket, mert feltölt, olyan energiákat ad, mint semmi más.

Komárom és Tata. Gyermekkorom kedves és meghatározó helyszínei. Hihetetlen élmény, hogy a gyermekem ugyanazokon az utcákon sétálgat, ahol én évtizedekkel azelőtt. Talán sokatok a magyarországi üdülés kapcsán nem feltétlenül Komáromra vagy Tatára gondol. Én is úgy vélem, hogy Tata ebből a szempontból vonzóbb, de Komáromot soha nem hagynánk ki, rendszeresen visszatérünk barátokat látogatni. Komárom egyik nagyszerű játszóterét pont az én egykori iskolám, a Jókai Mór Gimnázium mögé építették. Ott a liget egyik félreeső oldalán játszhatnak a gyerekek. Komáromban egyéb kikapcsolódási lehetőségek közül is választhatunk, mint például a fürdő vagy az erőd, de a remekül kialakított Koppánymonostori Szabadstrand sem marad el a pihenésre invitáló, szép helyszínektől.

Tata pedig elvarázsol. Szívesen emlékezem vissza azokra az időkre, amikor az anyukám által varrt poncsóban üldögéltem a várromok tetején, hogy latin-amerikai népzenét hallgathassunk. Emlékszem, hogy kívülről fújtam az aymara, quechua és spanyol nyelvű dalszövegeket.

Ezúttal azonban más okból érkeztünk Tatára. Az Egy hét a csillagok alatt nevű eseménysorozat egyik aktív résztvevője volt a városban található Csillagda. A déli órákban érkeztünk az Öreg- tó partjára, ahonnan rövid strandolás után egy óriási vihar kergetett minket a közelben lévő szállodába. Miután kipihentük magunkat, még egyszer nekiveselkedtünk a tópartnak, habár tudtuk, hogy az ég meglehetősen felhős, így nem ad jó kiindulási alapot a csillaglesre. A víz körül remek volt már a hangulat, a vár felől zene szűrődött ki, mi pedig gyönyörködtünk a tó szépségében. Lassan megindult a nyüzsgés, egyre többen érkeztek. A malom előtti gyepen egyre több csillagvizsgáló eszközt sorakoztattak fel a szervezők. A csillagászok türelmesen magyaráztak, mindenki belenézhetett, kipróbálhatta a távcsöveket, élvezhette az ég pásztázását. A gyerekek különösen izgalmasnak találták, hogy valóban felfedezzenek valamit a sűrű felhőréteg alatt. Miután a megfigyelést egy rövid sétával szakítottuk félbe, hogy megtekintsük közelebbről a várat, visszaérkeztünk a füves részre, hogy még egyszer utóljára megszemlélhessük az égitesteket.

Másnap a kirándulásé és a barátoké volt a főszerep. Büszkén mutattam gyermekkorom egykori helyszíneit, miközben a Fényes Tanösvényre tartottunk, ahol aztán megkaptuk az áhított Kajla pecsétet. A gyerekek boldogan fürkészték az élővilágot, minden felfedezésnek annyira örültek, mintha a dzsungelben túráznának. Láttunk gyönyörű szitakötőket, halakat, teknősöket, madarakat, sőt még egy jégmadárt is sikerült megpillantanunk.

Ezt követően várt minket a kisvonat. Többször körbevonatoztam már a várost, de nem szeretek lemondani róla, ha ott vagyunk. Barátaink, akik annyira még nem ismerték Tatát, megdöbbenve látták, mennyi kisebb tavat rejt a környék. Ebédünket, társaságunk gyarapodása után – én amúgy sem tudok úgy végigmenni Komáromon vagy Tatán, hogy ismerőssel ne találkozzam - , az Építők Parkjában fogyasztottuk el. 

Örülök, hogy néhány napra megint sikerült kiszabadulni a kerékvágásból és ugyan ,,csak” Komáromig és Tatáig jutottunk, jól esett egy kicsit ,,otthon” lenni, sőt az is megfogalmazódott bennünk, hogy milyen jó lenne Tatára költözni. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy még jövünk erre a vidékre, hiszen rengeteg látnivaló akad a környéken, amire most nem volt idő. Csak, hogy néhányat említsünk: Agostyáni Arborétum, Samu Vértesszőlősön és a Turul Tatabányán.