Tudjátok, hol volt a világ első gettója? Velencében. A szót akkor még nem használták kifejezetten negatív értelemben, hiszen a velenceiek először a zsidókat engedték be városukba, hamarabb, mint a ferences szerzeteseket. A zsidóknak megvolt a saját negyedük, amit éjszakára lezártak.

 Amikor Velencéről beszélünk, a csodálatos műkincsek, a gondolák ringatása, a karnevál, azaz mágia és romantika jut eszünkbe. De az éremnek mindig két oldala van: mit lát egy velencei? Amikor nyolcvan tanulótársammal megérkeztem a lagúnák városába, borzasztóan éreztem magam. Mindenhol lökdösés volt, egymás után vágtáztunk, nem láttunk semmit. Én nagyon gyorsan elértem az ingerküszöböm határáig. A Szent Márk téren érezni lehetett a töménytelen mennyiségű ember súlyát, szédültem, mert úgy éreztem, süllyed a tér. 

Egyik professzornőnk láthatta Velence virágzását vagy éppen romba döntését az évek során, hiszen egész életét ott töltötte. Felháborodottan és végtelenül szomorúan panaszolta, hogyan teszi tönkre a várost a túl sok turista vagy s hatalmas hajók, amik ezrével öntik a tömeget a Szent Márk térre. Látta a városkép átalakulását, hogyan tűntek el régi, velencei üzletek utat engedve a satnya minőségű ruhaboltoknak (valóban hónapról hónapra jobban látszik a változás). Az egyensúly felborul, a velenceiek elköltöznek, a látogatókat pedig már minden sarkon egy B&B vagy bár fogadja. Őt is megkérdezték, hogy miért nem adja ki a lakását. Íme, a válasz: egy várost lehet szeretni is, és nem csak úgy tekinteni rá, mint egy megfejendő tehénre. 

 Az elmúlt egy évben háromszor jártam Velencében és minden alkalommal élvezhetetlen volt. Sokat segítene a viselkedés megreformálása. Legyetek utazók és ne csak turisták! Egyetek jót és finomat, fedezzétek fel az embereket, a jellegzetességeket, figyeljétek meg a várost és akkor megláthatjátok igazi szépségét!