Talán a karrierváltás nem igazán jó szó, inkább úgy fejezném ki magam, hogy karrieralakítás. Néhány évvel ezelőtt összedőlt a világ, amelyben régóta éltem. Nem láttam más kiutat, mint tíz év után felszámolni mexikói otthonomat és hazaköltözni Magyarországra, amit mindezek ellenére nem éltem meg kudarcként. És akkor kezdődött az új életem… mint egyedülálló anya visszatérő honpolgárként.

Az akkor minden tekintetben egy nagy váltás volt. Kontinens, ország, haza, munka. Munkaterületén az addigi 10 év igen gyümölcsöző együttműködéseket és nagy megbecsülést hozott magával. Már ott tartottunk, hogy egy kétnyelvű magánóvodát nyitottunk volna, amikor a terveink kútba estek az én hazaköltözésem miatt. A mexikói tíz év alatt egy német Kultúrintézetben oktattam nyelvet, Goethe- vizsgáztattam, fordítottam, szerveztem a színjátszócsoportot, kultúrális eseményeket, majd én koordináltam a kétnyelvű bölcsi csoportot. A másik munkám egy magángimnáziumban volt, ahol németet oktattam és szintén vizsgáztattam. Mivel Mexikóban csak 90 nap szülésszabadság van, kisfiam megérkezésekor babamama foglalkozásokat kezdtem vezetni, majd miután elvégeztem egy mesemondó tanfolyamot, rendszeresen német nyelvű mesedélutánokat bonyolítottam le.  

Az elmúlt négy év szintén izgalmasan alakult. Számomra fontos, hogy folytonosan megújulhassak, a legjobb, ha a munkám keretein belül kapok erre lehetőséget. Viszont mindez már kicsit nehézkesebb, ha valaki egyedülálló szülő. A logisztika mellett az a nyomás sem elhanyagolható, hogy a döntéseket rendszerint egyedül kell meghozni, a felelősséget egyedül kell vállalni, legalábbis ez az én esetemben így működik. Így természetesen van az emberben megfontoltság, ugyanakkor félsz és aggodalom, hiszen nem csak magadért vagy teljes mértékben felelős, hanem egy kis lényért is. Hamar kirajzolódott a helyzet, hogy egyéni vállalkozóként fogom tudni azt a hátteret biztosítani, hogy ne az én fiam legyen az első és az utolsó az óvodában. Azt tartottam szem előtt, hogy ott legyek számára, mivel ő ugyanúgy egy óriási változáson ment keresztül, a család egyik fele messzire sodródott, bár visszakapta a másik felét. Ráadásul amikor megérkeztünk, ő mindent értett magyarul, de csak spanyolul beszélt, ezt aztán sikerült nyár végére megoldanunk. Olyannyira, hogy azon igen kevés gyerek közé került, akik akkor nem szorultak semmilyen nyelvi fejlesztésre. Profilomba vágott, hogy nyelvórákkal kezdtem, majd meglehetősen hamar bekerültem a tévé kötelékeibe. Mivel akkoriban nagyon sok ülőmunkát végeztem, alternatívát kerestem és elvégeztem egy esküvői szertartásvezető tanfolyamot, sikeres vizsga után oklevelet kaptam. Hamarosan eldőlt, hogy többnyelvű esküvőkre specializálódok, melyek során kifejezetten élvezem, amikor két kultúra fonódik össze. Azt mondják, amikor egy ajtó bezáródik, kinyílik egy másik. Velem az egyik ajtó már igencsak kokettált, így amikor két és fél év után a tévés produkciónk elköszönt, egy csodás kalandba csöppenhettem. Tolmácsként kezdtem dolgozni egy gyárban, melynek az egyik vonzata az volt, hogy kétszer kiküldetésbe kerültem Costa Rica-ban. Amikor kisfiam elkezdte az általános iskolát, elkezdtem újra tanítani én is, de az együttműködésnek egy év után vége szakadt.

Most új vízekre evezem és ezt nagyon élvezem. Az a jelenlegi feladatom, hogy még inkább önmagam lehessek, hogy egyesíthessem magamban mindazt, aki vagyok. Lelkesen dolgozom a Costa Rica-ról szóló úti könyvemen, a regényemen és az nyelvkönyveimen. Lassan haladok, viszont újra visszatért a kreativitásom, oldódnak a blokkjaim és élvezem a munkámat. Meg kell találni az egyensúlyt, elbúcsúzni az időrabló energiaszívóktól és megadni magunknak azt a minőséget, hogy ne mindenre mondjunk igent. Costa Rica már augusztus hónapban beköltözhet a nappalitokba. Kövessetek Facebook-on is, hogy lássátok, merre jár a munka!