Komárom és Tata. Gyermekkorom kedves és meghatározó helyszínei. Hihetetlen élmény, hogy a gyermekem ugyanazokon az utcákon sétálgat, ahol én évtizedekkel azelőtt. Talán sokatok a magyarországi üdülés kapcsán nem feltétlenül Komáromra vagy Tatára gondol. Én is úgy vélem, hogy Tata ebből a szempontból vonzóbb, de Komáromot soha nem hagynánk ki, rendszeresen visszatérünk barátokat látogatni. Komárom egyik nagyszerű játszóterét pont az én egykori iskolám, a Jókai Mór Gimnázium mögé építették. Ott a liget egyik félreeső oldalán játszhatnak a gyerekek. Komáromban egyéb kikapcsolódási lehetőségek közül is választhatunk, mint például a fürdő vagy az erőd, de a remekül kialakított Koppánymonostori Szabadstrand sem marad el a pihenésre invitáló, szép helyszínektől.

Tata pedig elvarázsol. Szívesen emlékezem vissza azokra az időkre, amikor az anyukám által varrt poncsóban üldögéltem a várromok tetején, hogy latin-amerikai népzenét hallgathassunk. Emlékszem, hogy kívülről fújtam az aymara, quechua és spanyol nyelvű dalszövegeket.

Ezúttal azonban más okból érkeztünk Tatára. Az Egy hét a csillagok alatt nevű eseménysorozat egyik aktív résztvevője volt a városban található Csillagda. A déli órákban érkeztünk az Öreg- tó partjára, ahonnan rövid strandolás után egy óriási vihar kergetett minket a közelben lévő szállodába. Miután kipihentük magunkat, még egyszer nekiveselkedtünk a tópartnak, habár tudtuk, hogy az ég meglehetősen felhős, így nem ad jó kiindulási alapot a csillaglesre. A víz körül remek volt már a hangulat, a vár felől zene szűrődött ki, mi pedig gyönyörködtünk a tó szépségében. Lassan megindult a nyüzsgés, egyre többen érkeztek. A malom előtti gyepen egyre több csillagvizsgáló eszközt sorakoztattak fel a szervezők. A csillagászok türelmesen magyaráztak, mindenki belenézhetett, kipróbálhatta a távcsöveket, élvezhette az ég pásztázását. A gyerekek különösen izgalmasnak találták, hogy valóban felfedezzenek valamit a sűrű felhőréteg alatt. Miután a megfigyelést egy rövid sétával szakítottuk félbe, hogy megtekintsük közelebbről a várat, visszaérkeztünk a füves részre, hogy még egyszer utóljára megszemlélhessük az égitesteket.

Másnap a kirándulásé és a barátoké volt a főszerep. Büszkén mutattam gyermekkorom egykori helyszíneit, miközben a Fényes Tanösvényre tartottunk, ahol aztán megkaptuk az áhított Kajla pecsétet. A gyerekek boldogan fürkészték az élővilágot, minden felfedezésnek annyira örültek, mintha a dzsungelben túráznának. Láttunk gyönyörű szitakötőket, halakat, teknősöket, madarakat, sőt még egy jégmadárt is sikerült megpillantanunk.

Ezt követően várt minket a kisvonat. Többször körbevonatoztam már a várost, de nem szeretek lemondani róla, ha ott vagyunk. Barátaink, akik annyira még nem ismerték Tatát, megdöbbenve látták, mennyi kisebb tavat rejt a környék. Ebédünket, társaságunk gyarapodása után – én amúgy sem tudok úgy végigmenni Komáromon vagy Tatán, hogy ismerőssel ne találkozzam - , az Építők Parkjában fogyasztottuk el. 

Örülök, hogy néhány napra megint sikerült kiszabadulni a kerékvágásból és ugyan ,,csak” Komáromig és Tatáig jutottunk, jól esett egy kicsit ,,otthon” lenni, sőt az is megfogalmazódott bennünk, hogy milyen jó lenne Tatára költözni. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy még jövünk erre a vidékre, hiszen rengeteg látnivaló akad a környéken, amire most nem volt idő. Csak, hogy néhányat említsünk: Agostyáni Arborétum, Samu Vértesszőlősön és a Turul Tatabányán.