2006-ban kerültem először Mexikóba, aztán 2007-ben visszatértem immár munkalehetőséggel a zsebemben. Tíz évig tanítottam németet ebben a távoli országban. Egy kis nyelviskolában kezdtem, majd igen hamar bejutottam egy német kultúrintézetbe, aztán pedig az ország egyik legjobb magániskolájának querétaro-i intézményébe. Mindkét helyen folytattam a munkát egyszerre, mert így sok év tapasztalatot gyűjthettem a modern nyelvoktatás terén. Amikor megszületett a kisfiam, létrejött a babamama tanfolyam, majd a bölcsis csoport, mivel Mexikóban nincs gyes és gyed, s csak így tudtam elérni, hogy a gyermekem jöhessen velem dolgozni. 

A kultúrintézetben egy német nő lett a főnököm, akinek pontos elképzelései voltak a tanításról. Miután leadtam az életrajzomat a recepción, még aznap felhívott és megbeszéltünk egy személyes találkozót, majd egy próbaórát. Annak kapcsán átvettünk néhány alapszabályt, amihez tartanunk kellett magunkat. Például, hogy először mindig németül magyarázunk el mindent, s ha többszöri nekifutásra sem sikerül megértenünk egymást a diákokkal, akkor folyamodhatunk az anyanyelvhez. Ez pontosan az ellenkezője a Magyarországon alkalmazott módszereknek, miszerint fordítsunk le mindent, sőt a fordítás a legfőbb gyakorlási eszköz. Én ezzel nem értek egyet, hiszen nagyon sokszor nem szerencsés fordítgatni, mert a saját anyanyelvünk amúgy is nagyban befolyásolja az idegen nyelvi használatot, nem beszélve arról, ha példának okáért az elöljárószót úgy akarom kiválasztani, ahogyan a magyarban tenném. Saját magamnak állítok csapdát. Én mindig annak a híve voltam, hogy az adott szót, illetve kifejezést minél több szövegkörnyezetben kell megismertetni a tanulóval. A nyelvet nem fordítani (hacsak nem szakfordító az illető), hanem érezni kell. Megismerni a kultúrát, felvenni a mentalitást legalábbis, amíg éppen használatban van a nyelv.

Amikor egészen kicsi gyermekekkel foglalkoztam (1,5-3 éves), mindig kihangsúlyoztam az anyanyelv fejlesztésének fontosságát. Azt lényeges kiemelni, hogy az idegen nyelv elsajátítása nagyban függ az anyanyelv helyes ismeretétől. A másik adottság ezekben a csoportokban az volt, hogy esélyem sem volt fordítgatni nekik, hiszen spanyolul is még csak akkor tanultak. Módszertanom alapja az volt, hogyan tanuljuk az anyanyelvet és azt próbáltam leképezni a bölcsis csoportban. Egész nap németül kommunikáltunk, a gyerekek kiegyensúlyozottak voltak, boldogan vetették bele magukat a Morgenkreis (reggeli kör) mondókáiba, énekeibe, aztán a kézműves foglalkozásba. Az udvaron együtt étkeztünk, közben elsajátíthatták a gyümölcsök, zöldségek neveit, majd népi játékokat a szabad levegőn. Volt egy kis saját kertünk is, majd szabad játékkal zártuk a fél napos időszakokat. 

Én úgy vélem, meg kell találni a helyes egyensúlyt a fordítás kérdésében. Valaki megkérdezte, mi van, ha nem ért meg pontosan mindent. Én mindig nyitott vagyok kérdésekre. Nincs olyan szint vagy szöveg, ahol ne kérdezném meg, minden világos-e? És igen, használunk szótárfüzetet, amiben leírjuk az új szavakat (bizonyos kortól felfelé ajánlom csak), szövegkörnyezetbe helyezve. Ahhoz, hogy egy új szó rögzüljön, annak általában nyolcvanszor kell elhangoznia. Én rengetegszer megismétlem az adott kifejezést, de nem csak a szót, hanem rögtön szövegkörnyezetbe, mondatba helyezve. Sokat változott a világ, egyre több helyen egynyelvű már a nyelvvizsga is. Én lassan húsz éve tettem le a spanyol nyelvvizsgát Hamburgban, s már akkor rengeteg külföldi élt az észak-német metropoliszban. Ezért kétnyelvű megmérettetést nem volt érdemes tartani, mert a résztvevők jelentős részének gondot okozott volna a fordítási feladat.