Valahol mindenki őrzi gyermeki lényét, amihez hozzátartozik a játék. A játék során, illetve segítségével fedezzük fel a világot, tanulunk, miközben jól érezzük magunkat.

Miért kellene a nyelvtanulásból kényszert, száraz nyelvtanozást csinálni? Egy nyelvhez akkor tudunk igazán közel kerülni, ha megismerjük a mögötte rejtőző népet, kultúrájukat és mentalitásukat. Egy nyelv nem csak szavak halmaza, hanem egy nép szellemének szócsöve.

Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek első találkozása egy másik néppel, nyelvvel a legtermészetesebb módon történjen. Nem vagyok híve annak, hogy leültessük a kisgyermekeket egy tábla elé és magyarázzunk neki dolgokat, amiket fel sem fognak. Fontos a játékosság, a barátságos közeg és mi lenne jobb, mint anyukával együtt. Mindig elmondom a szülőknek, hogy ne azt várják, hogy a kisbaba idegen nyelven fog megszólalni vagy a kisgyermek hazamegy, s rátámadnak, hogy hány új szót tanult. Ha türelmesek vagyunk és nem azt éreztetjük a gyermekkel, hogy neki igenis már sokat kellene tudnia, magától el kezd szavakat használni, otthon elővesz 1-1 nálunk tanult éneket. És ne felejtsük el mindazt, ami e mögött van, s talán csak jó néhány évvel késobb válik láthatóvá: füle hozzászokik az adott nyelv hangjaihoz. Érdekesség, hogy a csecsemők születésükkor minden nyelv minden hangját képesek megkülönböztetni és visszaadni, de ez a képesség megkopik az első év végére, amikor is az általuk hallott nyelvek (általában anyanyelv) hangkészletére csökken.

És miért kellene a nyelvtanulásnak később szenvedéssé válni? Tudom, hogy a tanterv kötelez, a fiataloknak és felnőtteknek konkrét céljaik vannak, szorít az ido, de amondó vagyok, csempésszünk bele 1-1 rövid játékot. Ezek mind idegen nyelvi játékok, didaktikusak, van hasznuk. 

Merjünk szokatlant tenni! Merjünk elvenni 5 percet az órából, hogy kicsit átállítsuk az agyakat, pihenjünk, nevessünk és jól szórakozzunk! Mert a nyelvtanulás nem szenvedés, hanem az út egy másik kultúra megismeréséhez.