Én örülök, hogy az első kapcsolatom az idegen nyelvekkel, mindig egy személyes találkozás volt. A némettel nagyon korán, 2-3 évesen kerültem így érintkezésbe, s a gyermek ugyebár mint egy szivacs tanul és utánozni próbál. Én is játszani szerettem volna a másik kislánnyal, ezért folyamatosan karattyoltam neki, leginkább halandzsa és keveréknyelven.

Az olaszt és a spanyolt is azért kezdtem el tanulni, mert olyan emberekkel ismerkedtem meg, akiket érdekesnek találtam és akikkel szerettem volna a saját anyanyelvükön beszélni. Szerintem fontos, hogy az első találkozás az adott nyelvvel pozitív módon történjen és felkeltse a diák érdeklődését. Teljesen másképp alakult a motivációm, a nyelvtanulói kedvem csak azért, mert nem belöktek egy órára, ahol két esélyes a dolog, vagy megtetszik, mert a tanárnak sikerül átadnia a nyelv iránti szenvedélyt vagy egy életre megutálom. Én mindegyik nyelvemet magam válaszottam, mert jókor történtek velem olyan események, amik meghatározták ezt az utat.

Hála Istennek, mi itt Budapesten ilyen szempontból nagyon el lehetünk kényeztetve. A kultúrintézetek, a különböző közösségek rendszeresen szerveznek összejöveteleket, filmvetítéseket vagy akár színdarabokat is. Ezek mind remek lehetőséget nyújtanak, hogy közelebbről megismerjük az adott kultúrát, sőt használhassuk a nyelvet anyanyelviekkel. Gyakran vannak meghívott vendégek, s szerintem mi sem adhat nagyobb elégedettségre okot, minthogy fel tudsz tenni egy kérdést, amire esetleg maga a rendező vagy író válaszol. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a találkozókat, barátságos a hangulat, szinte családias a légkör. Lényegesnek tartom, hogy ne csak szavakat magoljunk, hanem nyerjünk egy kis betekintést azoknak az embereknek a világába is, akiknek nyelvét el szeretnénk sajátítani.