Egy szeptemberi kirándulás során jártunk először a gyönyörű Spoletoban. Akkor Don Matteo nyomait követve és egy hajdani egyetemi osztálykirándulás emlékén haladva Perugiában, Gubbioban és Spoletoban tettünk látogatást. Már akkor megfogalmazódott bennünk az ötlet, hogy visszatérjünk. És miért ne egy olyan eseményre, amelyre már hosszú ideje készülődtünk?

Engem Costa Rica-n ért utól a hír, hogy megvannak a Don Matteo című sorozat újabb évadjának hivatalos forgatási időpontjai. Erre készültünk több hónapja, rendszeres kapcsolatban voltam egy barátommal, aki mindenről értesített. Cartago városából szerveztem le az utat, hiszen megígértem a kisfiamnak, hogy találkozhat kedvencével, Terence Hill-lel. Nem ez lett volna az első alkalom, de az első jelentős alkalom igen. Amikor Terence Magyarországon járt, mi is kimentünk, hátha kezet szoríthatunk vele. Én akkor azt mondtam a gyermekemnek, hogy ne keseredjen el, ha csak integethet neki, már az is nagy dolog. A tömegben természetesen nem jutottunk közel hozzá, de Máté lelkesen kiabált neki: Viva Gubbio! Viva Spoleto! Viva Don Matteo! Másnap reggel odajött hozzám és megjegyezte: Anya, én olyan boldog vagyok! Tényleg, kisfiam, miért? – kérdeztem. Mert láttam Terence haját… Néha fel sem fogjuk, hogy egy kis gyereknek ilyen apró dolgok is mennyit jelentenek.

Így magától értetődően izgatottan vártuk az utazást. Rögtön érkezésünk délutánján bementünk a városba, mert tudtuk, hogy a dómtéren forgatnak Spartaco bárjában. És valóban, Terence és Nino Frassica, a főtörzs éppen sakkoztak. Másnap lehetőségem nyílt részt venni egy próbán és Terence egyik jelenetének forgatásán, ráadásul közvetlen közelből. Azt tudtam, hogy Terence visszafogott, már-már félénk természet, de most ízelítőt kaphattam abból, hogyan dolgozik. Ott ült tőlem egy méterre, s néztem alázatos munkáját a rendezővel, ahogyan figyel, meghallgatja és végül követi az utasításokat később élesben is. Az egyik barátnőm leültetett egy asztalhoz. Az út kellős- közepére. Gondoltam magamban, nem sokáig üldögélhetek itt, hiszen mindenki hasra esik bennem. Senki nem szólt, viszont minden színész tőlem néhány centire haladt el. Mivel dolgoztam színi előadásokban, tudom, hogy ilyenkor mennyire koncentrálnak a színészek. Hiába voltam ilyen közel, nem akartam senkit megzavarni, ezért nem kértem sem aláírást, sem fényképet. Sokukkal már volt lehetőségem találkozni hamarabb hála egy olasz újságírónak, akivel megismerkedtem. A Pippo-t alakító színész, Francesco Scali egy tündéri ember, a Barba-t játszó Francesco Castiglione segítőkész, kedves fiatalember és Nathalie… Nathalie, ő Natalina. Vele más alkalommal is tudtam még hosszan beszélgetni. Ami a kisfiamnak örök élmény marad, az, ahogyan a színészek bántak vele. Lelkesen válaszolgatott mind Francesco, mind Terence vagy Nino Frassica kérdéseire, szívesen fogadta a közeledést, Nathalie csikizését.

Ami hihetetlen élmény volt mindnyájunknak, hogy megfigyelhettük a forgatás menetét és fantasztikus emberekkel találkozhattunk. Amikor az ember példaképe egy ennyire értékes, közvetlen és emberséges személy, a találkozások különleges jelentőséggel bírhatnak. A gyerekek esetében pedig meghatározhatják az életüket.