Mint tudjátok, szeptember óta egy általános iskolában tanítok. Fontosnak tartom, hogy meséljek nektek néhány ott tapasztalt jelenségről. Elsődlegesen az áll a munkaváltoztatási döntésem mögött, hogy a kisfiamat ebben a beszokási, új időszakban segíthessem. Valamint, hogy oktathassam német nyelvre azon egyszerű okból, mert többnyelvű nevelésében eddig rengeteg energiám van és én egyre több gyermektől, illetve fiataltól hallom azt, hogy mennyire utálják a német nyelvet. Engem már az is meglep, hogy egy ennyire erős ellenérzés kifejlődik egy nyelv, egy számukra tökéletesen ismeretlen kultúra iránt. 

A kezdet nem volt zökkenőmentes, már csak azért sem, mert a sok jóakaróm óvva intett attól, hogy a saját gyerekemet tanítsam. Két okból: a gyerekek vagy nem fogják elhinni, hogy nem kivételezek vele, vagy én fogok vele pont emiatt túl szigorúan bánni. Úgy vélem, ez az első osztályban még nem igazán téma, a gyerekek tele vannak jóindulattal egymás iránt vagy ha éppen össze is vesznek, másnapra a vita a feledés homályába vesz. Aki ismer, két dologban biztos lehet. Elsősorban élményként gondolok a nyelvoktatásra és úgy próbálom átadni az ismeretanyagokat. Másodsorban viselkedésem etikus. Ha ilyen apró részletről van szó, hogy például kivételeznék a gyermekemmel, sem helytálló, hiszen ahogyan otthoni nevelésemben, az iskolában is a következetesség híve vagyok. Ha könnyekkel a szívemben, de ugyanúgy rászólok a saját gyerekemre, mint a másikra, a büntetésnek meg amúgy sem vagyok híve ilyen kis korban.

Amiről viszont szerintem fontosabb szólni, hogy általa egy cinkostársra leltem a csoportban, hiszen ő jól ismeri minden rezdülésem. És a jó példa mindig ragadós. Elég egy jókor feltett kéz, illetve válasz, de a visszahúzódás is, a többiek pedig követik. 

Nyilván merőben más az elsősöket és a sok mindenen átment nyolcadikosokat oktatni. Nekem mindkét tapasztalatban részem van. Örülök, hogy egyelőre elhinthettem a kicsikben a nyelv tiszteletét, az érdeklődést, azt, hogy a német óra egy jó hely, egy jó dolog. Gyakran odajönnek hozzám, amikor anyukaként vagyok jelen, hogy aznap vagy holnap lesz-e német óra, mikor jövök, elújságolják, hogy mennyire szeretik a németet és milyen előrelépéseket tettek. Remélem, még sokáig kísérhetem őket ezen az úton.