Amikor még Mexikóban éltünk, meghívott vendégségbe egyik ismerősünk. Akkor volt 15 hónapos a kisfiú a családban. Megkérdezték, hogy miért tud az ő gyermekük össz-vissz hat darab szót, s hogy ez mennyire normális. Szerintem először azzal kell tisztában lenni, hogy ilyen korban még nem nyilvánul meg a szókincs ennyire explicit módon. Tehát az, hogy hat szót mond, az nem egyenlő a szókincsével. Az viszont lehetséges, hogy valóban szűkös a szókincse.
Egy másik ismerősöm mesélte, hogy unokatestvérének egy hat és egy négy éves gyermeke van. A kicsi nagyon keveset beszél, azt sem helyesen. Amikor a fiú rákérdezett az anyukánál, hogy mi lehet a gond, a nő azt válaszolta, hogy nem is érti, mit tanulnak az óvodában. Az óvoda nagy segítség, de azért nem várhatjuk el, hogy megtanítsák mindazt, amit mi nem tudunk, akarunk, azt pedig végképp nem, hogy helyettesíthet minket. Mindemellett én roppant hálás vagyok az óvónőknek, mert tényleg látom a fiamon személyesen, micsoda előrelépéseket tesz, de ez egy csapatmunka. Egyedül egyikünk sem megy semmire. Egyik gimnazista tanítványom azt írta a motivációs levelébe, hogy azért akar Németországba költözni, hogy megtanuljon szervezettebb lenni. Ennek eszméjében aznap délután ötkor veszettül kereste a német tantárgy koordinátorát, hogy írjon neki egy ajánló levelet, mert neki másnap hajnalban Mexikóvárosba kell utaznia, s az összes dokumentumot leadnia a nagykövetségen. Hogyan várhatja el egy országtól, hogy megtanítsa valamire, amire sem a szülei, sem az iskolák nem voltak képesek?
Valószínűleg az anyukák egy része elképed, másik része pedig maga is így tesz, ha bevallom, hogy nálunk fektetés címszó alatt egy óra hossza mese, ének, csikizés megy minden áldott este. Amikor Máté leszokott az esti anyatejfogyasztásról, rögtön kialakítottunk egy esti rituálét, ami mai napig ugyanolyan, s amitől semmilyen körülmények között nem tekintünk el. Ez máximum bővülhet vagy egyszer-egyszer kihagyhatunk valamilyen elemet, de alapjában véve ugyanaz a cél. Összebújunk, megosztunk egymással élményeket, beszélgetünk. Nálunk most a kirakó a menő, szóval minden este két kirakót kirakunk, s csak azután jön a mese. Fogmosás után pedig sötétben ölelés és éneklés. Amíg Mexikóban éltünk, magyar nyelvet csak tőlem hallhatott, még elvétve sem mástól, ez a napi egy óra volt az egyetlen esélyem, hogy megpróbáljuk utólérni a spanyoltudását. De vajon miért gondolják néhányan, hogy ezt nem kell megtenni akkor, ha az adott országban élünk? Majd csak ráragad?
És most jön a LÉNYEG: Úgy költöztünk haza, hogy mindent megértett magyarul, viszont spanyolul fejezte ki magát, még pedig tökéletesen. A mesék szövegét és a dalokat kívülről fújta, de nem volt hajlandó önálló mondatokat gyártani. Hazaérkezésünk után másfél hónappal olyan eszmefuttatásokat adott elő magyarul, hogy mindenki meglepődött. Mindez azért volt lehetséges, mert az alap szépen beépült a fejébe. Az más kérdés, hogy a magyar ilyen fokú megerősödésével párhuzamosan nem szabad elhanyagolni a spanyolt sem.
Búcsúzóul még egy kis történet. Bölcsödés csoportomban volt egy 19 hónapos kislány, aki szintén nem igazán beszélt, viszont jól tudom, hogy otthon sokat énekelnek, mesélnek, s a nagytesó általában kedvesen csicsergett. A kicsi jókedélyű, kifejezetten toleráns gyermek, rögtön látszik, hogy másodszülött. Viszont a nagyobbik otthon mindent elintéz neki. Mindent készen kap. Ezt edd, ezt húzd fel, most ezt csináljuk, nincs is arra szükség, hogy kifejezze magát. Neki kifejezetten jót tett, hogy hozzánk került, hiszen meg kellett védenie magát, azt, amit ő akart, s szüksége volt a beszédre.
A témát folytatjuk holnap, miszerint mi a megfelelő foglalkozási forma ilyen kicsi korban. Ez a cikk is érdekes lehet:
http://tunderkertzuglo.blog.hu/2016/07/25/gyermekneveles_legyunk_nyitottak_a_vilagra